A tudományos és szakmai stílus jellemzői
Napjainkban az egyik legeröteljesebben fejlödö stílusréreg: a tudományos , szakmai stílus. Átfogó fogalom, a tudományok (filozófia, társadalomtudományok: pl. szociológia, jogtudomány), a természettudományok: pl. fizika, biológia, matematika), az alkalmazott tudományok (pl. orvostudomány, kohászat stb.) és a művészetek (pl. zene, színház, film, tánc stb.) stílusa.
Ennél a stílusrétegnél többféle közléshelyzettel, eltérő nyelvi magatartással kell számolnunk.
A tudományos stílusnál megkülönböztetünk egy felső – általában írásbeli – réteget, ennek egy kiművelt szóbeli változatát, – és egy alsó szintet is.
Nagyok a műfaji eltérések is: a legjellemzőbb műfajok:
<!--[if !supportLists]-->- tudományos értekezés, <!--[endif]-->
<!--[if !supportLists]-->- esszé,<!--[endif]-->
<!--[if !supportLists]-->- ismeretterjesztő cikk, <!--[endif]-->
<!--[if !supportLists]-->- tanulmány, előadás,<!--[endif]-->
<!--[if !supportLists]-->- szakmai vita,<!--[endif]-->
<!--[if !supportLists]-->- hozzászólás,<!--[endif]-->
<!--[if !supportLists]-->- kritika,<!--[endif]-->
<!--[if !supportLists]-->- felszólalás, <!--[endif]-->
<!--[if !supportLists]-->- értékelés, <!--[endif]-->
<!--[if !supportLists]-->- iskolai felelet, <!--[endif]-->
<!--[if !supportLists]-->- dolgozat, <!--[endif]-->
<!--[if !supportLists]-->- szakmai beszélgetés stb.<!--[endif]-->
Természetesen jelentős különbségeket eredményez a téma is, különböző megfogalmazást kíván a valóságnak pl.: orvostudományi, vagy művészettörténeti megközelítése. A szakmai tudományos stílus valamennyi műfajában a kommunikatív tényezők közül a valóságnak van leginkább meghatározó szerepe.
A tudományos stílus főbb stílusjegyei:
<!--[if !supportLists]-->- A szövegformálás minden eszközével a valóságról adott kép pontosságára és egyértelműségére törekszik, másodlagos a beszélő személye és a hallgatóra tett hatás szándéka.<!--[endif]-->
<!--[if !supportLists]-->- A szóválasztás alapja a nemzeti irodalmi nyelv és a szakmai nyelvváltozat szókincse: a szakszavak (terminus technikusok), szakkifejezések. Legfőbb követelmény a szakszavak egyértelműsége, ezért a szavakat nem módosíthatjuk, nehogy véletlenül más jelentést sugalljon. Egy-egy tudományág felhasznált szakszóinak összessége a terminológia. A szakterületek nemzetközi kapcsolataiból ered az idegen szavak gyakori használata (pl. radar, nukleáris, gén stb.)<!--[endif]-->
<!--[if !supportLists]-->- Hangulati értéke a szakszavaknak a szakszövegben nincs, de a megértés érdekében használhatunk szemléletes kifejezéseket, képszerű formákat. (pl. galériaerdő, a folyómenti erdősáv elnevezése…)<!--[endif]-->
<!--[if !supportLists]-->- A mondanivaló megszerkesztése: minden részében követhető legyen, kiemelkedő szerepe van a világosságnak és a gazdaságosságnak úgy, hogy megmaradjon az árnyaltság és a kellő részletezés.<!--[endif]-->
<!--[if !supportLists]-->- Főleg kijelentő mondatok alkalmazására kerül sor, de gyakoriak az alárendelő szerkezetek, az egyszerű mondatok is gyakran bővítettek, jellemzők az igeneves szerkezetek, láncolatos jelzők, halmozott mondatrészek. Uralkodnak a teljes szerkezetű mondatok, rendszeresek a következtető és a magyarázó mondatok, feltételes mondatok…<!--[endif]-->
<!--[if !supportLists]-->- A tudományos-szakmai stílus erősen névszói (nominális) jellegű, hiszen a kutatók névszókkal, megnevezett fogalmakkal, tulajdonságokkal, mennyiségekkel tárják fel a tényeket, összefüggéseket.<!--[endif]-->
<!--[if !supportLists]-->- A tudományos igényű művek kerülik az ismétléseket, a bőbeszédűséget, tartalmilag elsődleges a téma pontos körülhatárolása, a hozzá nem szorosan kötődő elemek elhagyása.<!--[endif]-->
<!--[if !supportLists]-->- Logikus, áttekinthető szerkezetben, szakmai nyelven, érzelemmentesen előadott ill. leírt szöveg, többnyire leírt formája, vizuálisan is áttekinthető (pontos utalások, kiemelések, grafikonok, vázlat, zárójeles magyarázatok – tanulmányok végén gyakran hivatkozási jegyzék, szakirodalom feltüntetése szerepel).<!--[endif]-->
<!--[if !supportLists]-->- A kiemelés számtalan módja szerepelhet: aláhúzás, tipográfiai (nyomdatechnikai) jelölés, szaggatott vonal, felkiáltójel, vastagbetűs vagy dőlt betűvel írt szöveg, új bekezdés, számozás stb. <!--[endif]-->
<!--[if !supportLists]-->- Több és bonyolultabb kötőszót használ a stílus, ezek szerepe az előre- ill. hátrautalás a szövegben, ill. a szövegösszefüggések kifejezése.<!--[endif]-->
A tudományos stílusban az üzenet teljes tartalmát a nyelvi eszközök hordozzák. A nem nyelvi kifejezőeszközöknek (gesztus stb.) alig van szerepe, ezért még fokozottabb igény a szöveg gondos szerkesztettsége, hangsúlyozottabb szövegtagolása, a változatosság és a szemléletesség.
A stílusréteg egyes műfajai azokhoz szólnak, akik nem szakemberek (de alkalmanként még döntéshozók lehetnek), fontos ezért az érdeklődés felkeltése adott tudományos kérdések iránt, ismeretátadás, szemléletbővítés.
Fontosak a stílus műfajain belül a tudományos folyóiratok tanulmányai (szakmabelieknek), a szakcikkek, az ismeretterjesztő kiadványok (nem szakmabelieknek, hanem ún. laikusoknak), a szakkönyvek és az egy-egy területről átfogó ismeretanyagot nyújtó monográfiák
------------------------------------------
A képszerűség stíluseszközei
A szemléletesség és hatásosság nyelvi eszköze a képszerűség. A szóképek különleges költői sűrítmények, amelyek a nyelvi elemek átvitt értelmű használatán alapulnak. A szó szerint értelmezhető reális kijelentések az irodalmi művekben sem tekinthetők szóképeknek. Ezzel szemben a szókép olyan szövegelem, amely csak közvetve vonatkozik az objektív és a szubjektív világra. A képszerűséget leggyakrabban a szépirodalmi stílusrétegben használják.
A szókép egy fogalom, egy jelenség átvitele egy másik fogalomra, jelenségre a köztük fennálló kapcsolat alapján. Síkváltás akkor jön létre, ha a költő a fogalmi síkról átirányítja a figyelmet a képi síkra és így jön létre a művészi hatás.
A két sík közötti kapcsolatteremtés alapja lehet valamilyen hasonlóság vagy érintkezés. A következő szóképek lehetségesek:
<!--[if !supportLists]-->1. Hasonlóságon alapuló (metafora, megszemélyesítés, allegória)<!--[endif]-->
<!--[if !supportLists]-->2. Hasonlóságon és érintkezésen alapuló (szinesztézia, szimbólum)<!--[endif]-->
<!--[if !supportLists]-->3. Érintkezésen alapuló (metonímia, szinekdoché)<!--[endif]-->
<!--[if !supportLists]-->4. Képszerű beszéd (hasonlat)<!--[endif]-->
Hasonlóságon alapuló:
A metafora egy nem egy irányba ható, kölcsönhatásra épülő kép. Az összekapcsolódás alapja a két szó jelentésének és a szót körülvevő képzettársítási udvarnak érintkezése. A két elem jelentése a szövegben összevillan, egymásba játszik, azonosul, de különbözik is. Aszerint, hogy a fogalmi sík és a képi sík között mekkora a jelentésbeli távolság különböző jelentésosztályba soroljuk. Minél nagyobb a két jelentéssík távolsága, annál nagyobb a stilisztikai hatása. A metafora lehet egytagú vagy teljes. Egytagúnál csak az azonosítót jelöli a költő, az azonosítottat oda kell gondolni.
Teljes: „A szívem egy nagy harangvirág”
(Ady Endre: A Tisza-parton)
Egytagú: „Gyere ki galambom! Gyere ki, gerlicém!”
(Petőfi Sándor: János vitéz)
Allegória: Egy elvont fogalomnak a megszemélyesítése vagy érzékelhető képben való ábrázolása. Az irodalmi alkotásokban a Szeretet, az Igazság, az Irigység stb. gyakran jelenik meg emberi formában. Szokásosabb formája azonban a hosszabb gondolatsoron, esetleg egész művön keresztülvitt, mozzanatról mozzanatra megvilágított metafora, illetve megszemélyesítés.
„Itt a kemény Harc, sápadt Félsz és torzfejű Inség,
Éktelen arcu Harag és a Halál fenyeget.”
(Janus Pannonius: Midőn beteg volt a táborban)
Megszemélyesítés: metaforából származó szókép, amely elvont dolgokat (érzést, eszmét stb.), természeti jelenségeket, élettelen tárgyakat élőként mutat be, az élőkre jellemző cselekvéssel, érzéssel, tulajdonsággal ruház fel, illetve növényeknek, állatoknak is emberi érzést, cselekvést tulajdonít. A megszemélyesítés stílushatása abban rejlik, hogy a megelevenítés eszközével életszerűvé teszi a stílust, s ezzel növeli hangulatiságát, szemléletességét és a mondanivaló hatásosságát. Szófajilag leggyakrabban ige, néha melléknév, ritkábban főnév.
„Sóhajtanak a bútorok ropogva,
titkos szavaktól reszket a homály”
(Kosztolányi Dezső: Lefekvés után)
Hasonlóságon és érintkezésen alapuló:
A szinesztézia többnyire hangulati hasonlóságon, ritkábban érintkezésen alapuló kép. Lényege, hogy valamely érzékterület körébe vágó fogalmat kapcsolunk össze egy más érzékterületről vett szóval. Művészi hatása abban van, hogy a különböző, de egyszerre ható érzékszervi benyomásokat (tapintás, hő, ízlelés, szaglás, hallás, látás) hasonlóságukban, egyidejűségükben ragadja meg és állítja elénk az író.
„Csak a szinek víg pacsirtái zengtek:
Egy kirakatban lila dalra kelt
Egy nyakkendő…”
(Tóth Árpád: Körúti hajnal)
A szimbólum valamely gondolati tartalom (eszme, érzés, elvont fogalom vagy egész gondolatsor stb.) érzéki jele. A költői nyelv egyik legnagyobb hatású kifejező eszköze. Nemcsak helyettesíti a kifejezendő gondolattartalmat, hanem vele kapcsolatban egész gondolatsort, különböző érzéseket, hangulatot, bonyolult lelki tartalmat képes felidézni. Ezek megfejtése gyakran nem könnyű. A szimbólumban (szemben a metaforával) önállósul a kép, a szimbolizált és a képi jelentés egymás mellett hat. A szimbólumban önállósult kép (ellentétben az allegóriával) inkább megérezteti, sejteti, mint kifejezi a tartalmat. Megkülönböztetünk köznyelvi és költői szimbólumokat.
Köznyelvi szimbólumok a galamb (’béke’), a kígyó (’álnokság’), a csiga (’lassúság’) stb.
Költői szimbólumok a következők:
„Az alkotmány rózsája a tiétek,
Töviseit a nép közé vetétek;
Ide a rózsa néhány levelét
S vegyétek vissza a tövis felét!”
(Petőfi Sándor: A nép nevében) | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
